Bor és Palermó

Lassan túl vagyok itt az első két héten, de azt, amiért jöttem, a tanítást még mindig nem kezdtem el. Talán majd jövő héten...
A vezetőtanárom, Loredana részt vesz egy másik coménius projectben is, melynek a címe 'wine and culture'. Itt Cataniában volt az első találkozó, így hétfőn megérkezett két tanár Spanyolországból, kettő Lengyelországból, négy pedig Törökországból. A project lényege, hogy különböző iskolák két év alatt közösen létrehozzanak valamit a saját kultúrájuk bortermelésével, borral kapcsolatos mítoszaival, irodalmával kapcsolatban. Mivel Loredana emiatt egész héten nem tanított, hogy azért én is csináljak valamit, csatlakoztam a projecthez, aminek a keretében újra elmentem Taorminába, voltam Palermóban, részt vettem egy óriási bortermelő üzem megtekintésén, borkóstoláson, és rengeteg kimerítő ebéden és vacsorán.
Hétfő délután voltam először az iskolában, ahol majd tanítani fogok. Iszonyú messze van attól a helytől, ahol lakom, úgyhogy nem tudom, hogy fogok oda naponta bicajjal eljutni. Volt egy megbeszélés, majd egy 4 fogásos ebéd. A suli egyébként egy vendéglátó iskola, ahol szakácsokat, pincéreket és recepciósokat képeznek. A diákok főznek, méghozzá zseniális dolgokat. Bár a desszert aznap egy tipikus catániai édesség volt, szent Agáta melle, egy félköralakú, ricotta sajttal és pisztáciával töltött süti, piros koktélcseresznyével megkoronázva. Tényleg nem nagyon lehet másra asszociálni - ugyanúgy nem fűlt hozzá a fogam, ahogy a lóhúshoz sem...
A megbeszélés és az ebéd alatt egy aprócska, giovanni nevű tanár ült mellettem, aki a pincéreket tanítja be. Felülmúlhatatlan, ahogy angolul beszél, és zseniális történetei vannak. A lengyelek a prezentációjuk alatt körbeadtak egy fotóalbumot a városukról és a környező vidékről. Giovannival együtt nézegettük, és minden egyes alkalommal, mikor meglátott valami erdős tájat, vagy egy folyót szigetekkel, közölte velem, hogy neki elege van a városból, ilyen helyen akar élni, egész nap horgászni, vadászni, azt enni, amit talál. Volt egy fénykép valami gyíkról is, akkor pedig elmesélt egy homályos sztorit arról, hogy ezek a gyíkok a tejszagra mennek, és egyszer egycsecsemő úgy halt meg, hogy egy ilyen gyík lemászott a torkán. A madaras és vaddisznós képeknél pedig vigyorogva mutogatta, hogy ezek milyen finomak a sütőben. Szégyentelenül jól szórakoztam.
Szerdán Palermóba mentünk kirándulni, ahol iszonyú idő volt, szél, eső, jégeső, szinte ki sem tettük a lábunkat a buszból. Kaptunk egy nagyon szórakoztató idegenvezetőt, aki rengeteget mesélt a maffiáról, és rávett, hogy kóstoljak meg egy tipikus palermói különlegességet, zsemlébe töltött sült birkalép sajttal és citromlével. Tudom, hogy nehéz elhinni, de borzasztó finom volt, bár addigra már majdnem sírtam az éhségtől. Megnéztünk egy gyönyörű kápolnát a volt normann palotában, ahol normann, római és bizánci kultúra összeolvad, az összes falat és padlót mozaikok borítják, a mennyezet pedig festett és faragott fa. És még a buszból a Teatro Massimot is láttam, azt a színházat, ahol a Keresztapa 3-nak a végét forgatták.
Csütörtökön egy újabb megbeszélést egy újabb 4 fogásos ebéd követett: tenger gyümölcsei legalább ötféle verzióban, desszertnek pedig pisztáciakrémmel töltött süti vaníliakrémmel leöntve- zseniális volt, de még most is elfog a rosszullét, ha rágondolok. Ismét az az aprócska, vicces, giovanni nevű tanár ült mellettem az ebédnél, és a desszertnél kihoztak neki egy nagy bödön vaníliakrémet. Erre elkezdett nevetni, kiabálni és az öklét rázta a szakács felé, akivel egyébként már pólyás koruk óta a legjobb barátok, aztán elmesélte, hogy egyszer véletlenül megivott egy pohár vaníliakrémet, mert azt hitte, hogy valami likőr, és azóta minden egyes alkalommal, mikor ez a desszert, csak úgy viccből odaraknak elé egy jó nagy tállal, hogy igya meg.
Délután megnéztük a helyi egyetem egyik épületét, ami valaha bencés kolostor volt. Valóságos labirintus, órákig bolyongunk benne. A projekt befejezéseként pedig ismét halálra ettük magunkat hússal és sült zöldséggel egy Camelot nevű étteremben.