Hollandia tavasszal

Ami eddig szürke, hideg, ködös, nyúlós, vizes, végtelenül és reménytelenül egyhangú volt, az az utóbbi hetekben hirtelen életre kelt. Valamikor február közepén eszembe jutottak a hóvirágok a lébényi erdőben, hogy már biztosan nyílnak, és lassan az egész talaj hófehér lesz tőlük. Pár nappal később elmentünk Melvinnel kirándulni az egyik tündéri kisvárosban a sok a 100 közül, azt hiszem Zutphenbe, és ott megláttam az itteni elsőket. Épp egy csatornaparton sétálgattunk – hol máshol, egy holland városban – egy középkori városfal melletti kert szélén, és ott voltak egy fa tövében. Azóta mindenhol látom őket, árokparton, kertek sarkában, fák tövében, fejüket a csatornák vizébe lógatva.

És most hogy a reggelek is melegebbek, elkezdtem bicajjal munkába járni. Télen a hidegben, ködben, esőben nem bírtam rávenni magam, hogy azt a napi 30 kilométert letekerjem, de most valóságos áldás. Két kicsi falun és szántóföldeken keresztül visz az út Apeldoornba. Végig kiépített bicajúton!! Mindenhol birkák, pónik, kacsák legelésznek, kiskecskék ugrálnak és a legváratlanabb helyeken dugják ki a földből a fejüket a virágok. Nárciszból rengeteg van, teleültetve az út széle, de vadon is nő a földek mellett, az árokpartokon.

És a legjobb, hogy otthonillata van a levegőnek. Azaz fagytól felengedő föld és zöldillata. Rengeteget süt a nap és meglepően melegen. Igaz a munkahely udvara kicsit olyan, mintha egy börtön udvarán sétálgatnék a többi rabbal, sok beton és néhány szerencsétlen növény, de az a két óra bicajozás reggel 8 és 9 és este 6 és 7 között mindig mérhetetlen szabadságérzettel tölt el. És egyelőre még a nagymama bicajom is jól bírja a strapát J

Egy úszó kalandjai Deventerben

Deventerben két uszoda van: a Borgelebad és a Scheg – eddig még egyiknek sem sikerült helyesen kiejtenem a nevét. Mindkettö a város szélén van jó 20 percnyi bicikliútra. A Borgelebad elég régi és lepusztult, kicsit olyan, mint az uszoda volt az Ajtósin. Nagy reményekkel indultam neki, mert hallottam, hogy itt is lehet télen a kinti medencét használni. Tényleg lehet. Annak, aki élvezi, hogy télen 10 fokos vízben úszkálhat és nem zavarja, hogy az orráig sem lát, kiváló hely. Az a tíz perc, amit ott töltöttem olyan volt, mintha egy horrorfilmben lettem volna. Sötét és hideg víz, süket csönd, itt-ott a semmiből felbukkanó végtagok… Így inkább bemenekültem a jó akolmelegbe, abba a 25x25ös medencébe, ahol legalább 60 ember úszkált önfeledten egymás hegyén-hátán. Ezt ők úgy hívják, hogy banenzwemmen, azaz sávúszás, az egyetlen különbség, hogy nincsenek sávok, hanem össze-vissza kerülgetik egymást, ami a birkatürelmű, kényelmes, semmitől fel nem dühödő hollandokat egyáltalán nem zavarja.

A Scheg épülete sokkal modernebb, a sávúszás persze ugyanaz, csak a medence néz ki egy kicsit jobban, és az úszáson kívül egy csomó vicces dologban részt lehet venni. Nem hiszem, hogy a discozwemment, azaz a diszkó-úszást valaha is ki fogom próbálni, viszont voltam már aqauaerobikozni és bemerészkedtem egy aquajogging órára is. Az aquaerobikon mindenki 40 évvel idősebb volt nálam, aki pedig az én korosztályomba tartozott, az jó 40 kilóval nehezebb. Itt egyébként az aerobik tanárok sem a karcsúságukról híresek. A legtöbbjük elég dundi, amit a szűk top és rövidnadrág, amibe belepréselik magukat, még ki is hangsúlyoz. Nem tudom, így miféle reményeket táplálnak a fejüket aerobikozásra adó hollandokban, lehet, hogy csak a vicc kedvéért járnak, mert viccesnek borzasztó vicces egy ilyen óra. A tanár mutatja a gyakorlatokat a szárazföldön, mi pedig próbálunk valami hasonlót produkálni a vízben, ami a víz ellenállása miatt sokkal nehezebb, így leginkább úgy nézünk ki, mint a retardált békák. Az első órán egy csomó vizet nyeltem a nevetéstől. Az aquajogging, bár nagyjából vízben egy helyben futást takar, azért ennyire nem szórakoztató, ugyanis megfűszerezik mindenféle teljesíthetetlen gyakorlatokkal. Itt általában nem a nevetéstől nyelem a vizet. Annál a résznél, mikor a kezemmel a víz felszínén tartva magam a víz alatt hasizomból kellett volna emelgetnem mindkét lábam, majdnem megfulladtam.

Próbálok rendszeresen járni, viszont néha nagyon nehezen veszem rá magam, tudva, hogy egy órán keresztül egy csomó kalimpáló kéz és láb között kell utat törnöm magamnak. Ti ott Pesten nem is tudjátok, milyen szerencsések vagytok a Hajóssal…