Deventerben két uszoda van: a Borgelebad és a Scheg – eddig még egyiknek sem sikerült helyesen kiejtenem a nevét. Mindkettö a város szélén van jó 20 percnyi bicikliútra. A Borgelebad elég régi és lepusztult, kicsit olyan, mint az uszoda volt az Ajtósin. Nagy reményekkel indultam neki, mert hallottam, hogy itt is lehet télen a kinti medencét használni. Tényleg lehet. Annak, aki élvezi, hogy télen 10 fokos vízben úszkálhat és nem zavarja, hogy az orráig sem lát, kiváló hely. Az a tíz perc, amit ott töltöttem olyan volt, mintha egy horrorfilmben lettem volna. Sötét és hideg víz, süket csönd, itt-ott a semmiből felbukkanó végtagok… Így inkább bemenekültem a jó akolmelegbe, abba a 25x25ös medencébe, ahol legalább 60 ember úszkált önfeledten egymás hegyén-hátán. Ezt ők úgy hívják, hogy banenzwemmen, azaz sávúszás, az egyetlen különbség, hogy nincsenek sávok, hanem össze-vissza kerülgetik egymást, ami a birkatürelmű, kényelmes, semmitől fel nem dühödő hollandokat egyáltalán nem zavarja.
A Scheg épülete sokkal modernebb, a sávúszás persze ugyanaz, csak a medence néz ki egy kicsit jobban, és az úszáson kívül egy csomó vicces dologban részt lehet venni. Nem hiszem, hogy a discozwemment, azaz a diszkó-úszást valaha is ki fogom próbálni, viszont voltam már aqauaerobikozni és bemerészkedtem egy aquajogging órára is. Az aquaerobikon mindenki 40 évvel idősebb volt nálam, aki pedig az én korosztályomba tartozott, az jó 40 kilóval nehezebb. Itt egyébként az aerobik tanárok sem a karcsúságukról híresek. A legtöbbjük elég dundi, amit a szűk top és rövidnadrág, amibe belepréselik magukat, még ki is hangsúlyoz. Nem tudom, így miféle reményeket táplálnak a fejüket aerobikozásra adó hollandokban, lehet, hogy csak a vicc kedvéért járnak, mert viccesnek borzasztó vicces egy ilyen óra. A tanár mutatja a gyakorlatokat a szárazföldön, mi pedig próbálunk valami hasonlót produkálni a vízben, ami a víz ellenállása miatt sokkal nehezebb, így leginkább úgy nézünk ki, mint a retardált békák. Az első órán egy csomó vizet nyeltem a nevetéstől. Az aquajogging, bár nagyjából vízben egy helyben futást takar, azért ennyire nem szórakoztató, ugyanis megfűszerezik mindenféle teljesíthetetlen gyakorlatokkal. Itt általában nem a nevetéstől nyelem a vizet. Annál a résznél, mikor a kezemmel a víz felszínén tartva magam a víz alatt hasizomból kellett volna emelgetnem mindkét lábam, majdnem megfulladtam.
Próbálok rendszeresen járni, viszont néha nagyon nehezen veszem rá magam, tudva, hogy egy órán keresztül egy csomó kalimpáló kéz és láb között kell utat törnöm magamnak. Ti ott Pesten nem is tudjátok, milyen szerencsések vagytok a Hajóssal…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése